Félelembe zárt múltFestett király

Fényes szellők
Teljes méretű kép megtekintése


Fényes szellők

Ár: 750 Ft

( DigitalPaper/Virágmandula Kft. )  

Formátumok: EPUB, PDF, papírkönyv

szerző: Bernáth József

A Fényes szellők című kismonográfia az 1946 nyarától fokozatosan megszaporodó népi kollégiumok létrejöttének, belső világának, nemzedékteremtő működésének, majd felszámolásának rövid történetét kínálja az Olvasónak. Mivel a kis kötet több évtizede látott napvilágot, és azóta egy sor kiváló, nagyértékű forrásokat tartalmazó dokumentum-összeállítás, pár esztendővel ezelőtt pedig egy roppant alapossággal és élvezetesen megírt nagymonográfia is megjelent, jogos lehet a kérdés: mi indokolja a Fényes szellők digitális közzétételét?

Először is az a körülmény, hogy a NÉKOSZ-t a likvidálása utáni két évtizedben csaknem a teljes elhallgatás jellemezte. A Fényes szellők – ismereteim szerint – az első próbálkozás a mozgalomra kent politikai vádak cáfolatára. Persze régóta tudom: a legjobb szándék és igyekezet mellett is csak a felszínt karcolgatta. Mindazonáltal az első lépcsőfok a nyilvánosság előtti gondolkodás és a tiszta, teljes(ebb) kép megalkotása felé vezető úton.

Másodszor. Gyakran tapasztalni, hogy az 1948/49 utáni évtizedeket en bloc egybemossák, mellőzve lényeges differenciákat. Idevágó példa. Rákosi uralma idején a kultúrpolitika eligazító kategóriája a támogatás és a tiltás volt. Ezzel szemben a Kádár-érában egy sokatmondó elemmel bővült a sor: a támogatás és a tiltás közé beemelték a tűrést. Ilyen – tűrt kiadvány – lehetett 1970-ben a szóbanforgó kötet, és később méginkább eltűrtek a hegemón hatalomgyakorlás közepette kritikus hangokat, így a NÉKOSZ-tematikában, és aztán sok egyebet is. Ilyen volt az én írásom – engedéllyel, állami cég által kinyomtatva, mégis – tűrt kategóriában. Ezt a helyzetet is érzékelheti az Olvasó, ha megismeri szerény munkámat, s annak történetét az utó- és kiegészítő fejezetben.

Harmadszor. A népi kollégiumi elméleti és gyakorlati konstrukció – nyugodtan állítható: pedagógiai kincsesbánya. Ma már minden lehetőség (hozzáférhető források, emlékezések, feldolgozások) rendelkezésre áll, hogy a jelenben küszködő pedagógus e hagyományokból is merítsen. De az is nyilvánvaló – különösen Kardos Lászlónak és Pataki Ferencnek köszönhetően –, hogy a népi kollégiumi mozgalom nem csupán szűken vett iskolai, tanügyi pedagógiát képvisel, hanem tágabb társadalompedagógiai szemléletet és gyakorlatot is, középpontjában az értelmiségneveléssel. Ezért a téma alapos áttekintése – a Fényes szellőktől kezdve a testes dokumentumköteteken át Pataki Ferenc nagymonográfiájáig – nemcsak a köz- és felsőoktatásban, hanem a közélet egyéb területein is haszonnal járhat.

És még valami. Véletlen egybeesés, de azért szót érdemel. A fenti sorok rögzítésének napján (2011. július 7.) vetíti a Filmmúzeum aTegnapelőtt című játékfilmet. Karinthy Ferenc könyvéből Bacsó Péter rendezett méltatlanul elhanyagolt remekművet 1982-ben. Az Igó Éva által emlékezetesen alakított, zárdából kicsapott apácanövendék társakra lel a népi kollégistákban, aki velük együtt éli át a mozgalom megrendítő stációit: az eufórikus indulást, a lehangoló megtorpanást, végül a szomorú és drámai összeomlást. A személyes élményekkel rendelkező Bacsó filmjében tökéletes összhangban kínálja az élményt: a művészi színvonalat és a történeti hűséget.




:



Legújabb termékeink

Média és demokrácia
Média és demokrácia


Forma-1 sztorik 2010-2011
Forma-1 sztorik 2010-2011


Jóskönyv
Jóskönyv


Változások és változatlanságok
Változások és változatlanságok


Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje


Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje


Útirajzok
Útirajzok


Látjátok, feleim
Látjátok, feleim


Ruttner csavar - Sztárok ügyvédje
Ruttner csavar - Sztárok ügyvédje


Ruttner csavar - Sztárok ügyvédje
Ruttner csavar - Sztárok ügyvédje



CIB logo

Bankkártya logo